ötletek a hétköznapokra

Be Creative!

Be Creative!

Szélforgó

2013. július 17. - sebidori91

Ezt a szélforgót is már rég el akartam készíteni, csak sokáig nem jöttem rá, hogy középen mitől forog. Azt hittem, kell hozzá valamilyen speciális eszköz, technika, de szerencsére nem!:) Hamar kész van, könnyű elkészíteni, ráadásul szép dísze lett a nyári kertnek. Érdemes gyerekekkel is hozzákezdeni, jó kis nyári elfoglaltság!:)

szelforgo4.jpg

hozzavalok15.jpg

szelforgo3.jpg

Elkészítés:

A papírból vágjunk ki egy tökéletes négyzetet.(1.kép)

TIPP: használjunk olyan papírt, amelynek mind a két oldalán szép, színes minta van. Fontos, hogy a papír ne legyen túl vékony, mert így könnyen elszakadhat.

Hajtsuk a szembelévő csúcsokat egymáshoz, (2.kép) majd simítsuk ki a papírt. (3.kép) Az átlóknál vágjuk be a feléig. (4.kép) Ekkor van mind a négy oldalon egy-egy háromszögünk. Ezeknek a jobb szögébe szúrjuk bele a gombostűnket. (5.kép) Az 5/b képen fehér pontokkal jelöltem a lyukak helyét! Egymás után szúrjuk fel a csúcsokat a gombostűre, majd végül középen szúrjuk át a szélforgót. (6.-7.kép) Ezután már csak egy gyöngyöt kell ráfűznünk és már szúrhatjuk is a hurkapálcára. 

szelforgo.jpg

szelforgo5.jpg

Sajnos nekem nem sikerült nagyon a tűt a hurkapálcába szúrnom, ezért egy negyed parafadugóba szúrtam, majd ezt ragasztottam rá a pálcára. 

szelforgo2_1.jpg

TIPP: Ha nincs szép gombostűnk, használhatunk rajzszöget is. Körömlakkal pár perc alatt a megfelelő színre festhetjük!:)

szelforgo2.jpg

Készítettem egy rövid kis videót, ahol működés közben láthatjátok: 

A bejegyzés trackback címe:

https://becreative.blog.hu/api/trackback/id/tr895411435

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása