ötletek a hétköznapokra

Be Creative!

Be Creative!

Kerámiafestés

2012. november 23. - sebidori91

Néhány évvel ezelőtt a barátnőmmel párszor voltunk egy kreatív műhelyben, ahol kerámiákat lehetett festeni. Egy kis helyiségben volt néhány asztal, festék, sok sablon és a polcokon különböző kerámiák. (bögre, váza, csésze, tányér stb.) Bementünk, kiválasztottuk, hogy mit szeretnénk készíteni, leültünk és elkezdtük kifesteni. Miután bejeztük kifizettünk a tárgy árát (ez tartalmazta a festéket, és a kiégetést) majd egy vagy két hét múlva mehettünk az elkészült műért. Ez volt kb. 6 évvel ezelőtt. Néhány hónapja eszembe jutott, mi lehet a kedves kis műhellyel, és elkezdtem kutakodni utána az interneten. Szerencsémre rátaláltam, bár most új helyen működik tovább. Az üllői úti Kreatív Hobby bolt ad most otthont neki. A folyamat ugyanaz: bemész, választasz, hogy mit szeretnél festeni, festesz, majd fizetsz és pár hét múlva mehetsz érte. Talán annyi a változás, hogy az emlékeim szerint az előző helyen jóval nagyobb volt a választék, most viszont van 3 különböző méretű bögre, 2 méretű váza, persely, gyertyatartó, és még egy-két dolog. Persze lehet, hogy az emlékeim megfakultak az évek alatt, és az előző helyen sem volt sokkal több lehetőségünk.

Néhány barátnőmmel felkerekedtünk hát, és kipróbáltuk. Tetszett! A kisebb vázák és bögrék ára olyan 1000-1200 Ft között mozognak, ennél olcsóbban nem ússzuk meg a kreatívkodást. De szerintem megéri az árát. A pénzünkért cserébe kapunk sablonokat, festéket és kiégetik a műveinket. Az is tetszik, hogy bármikor odamehet az ember, leül és készít valamit. Azoknak, akik még nem készítettek ilyesmit, vagy bátortalanabbak egy szakértő is segít az elkészítésben a hét egy adott napján.

A műhelyről részletek itt:http://www.kreativhobby.hu/kepzes/keramiafestes

Én most egy kisebb vázát készítettem. Először a hátteret kell kifesteni, majd jöhet a sablon körberajzolása majd ennek a kifestése.

Íme, a végeredmény:

mobil70.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://becreative.blog.hu/api/trackback/id/tr14921933

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása