ötletek a hétköznapokra

Be Creative!

Be Creative!

Játékok sajátkezűleg

2015. május 21. - sebidori91

Itt a nyár (bár éppenséggel az idő most nem éppen nyárias) és ezzel együtt a nyári vakáció! Ami mit jelent? Rengeteg szabadságot, szabadidőt az iskolába járó gyerekeknek. Alapvető probléma szerintem, hogy manapság a legtöbb gyerek tablettel, számítógéppel játszik, vagy a szabadidejét a tévé előtt tölti, ezért úgy gondoltam, hozok néhány olyan játék ötletet, amit ők maguk is elkészíthetnek, majd játszhatnak is azokkal. 

Töltsük a nyarat tartalmasan, játékkal a szabadban! :)

jatek5.jpg

Udvari Twister, nem kell más hozzá mint három különféle színű spray. Betonon akár krétával is meg lehet rajzolni, az első eső letakarítja. 

jatek4.JPG

Célba dobó, egy óriási szakadt lepedőből könnyen elkészíthető. Még néhány színes festékre lesz szükség, madzagra hogy kikössük, és már mehet is a verseny, ki tudja a legtöbb pontot érő lyukba bedobni a labdát!

jatek2.png

Bogaras amőba. A köveket kifesthetk a gyerekek, a táblát pedig akár krétával akár szigszalggal bejelölhetjük.

jatek3.jpg

Mini bowling. Műanyag üvegeket kifestjük először színesre, majd feltöltetjük félig vízzel vagy homokkal, hogy ne dőljenek el olyan könnyen. Aztán jöhet egy nehezebb labda (kosárlabda) és már mehet is a játék! :)

jatek1.jpg

Ez is picit a célba dobóra hasonlít, bár itt más dobótechnikát kell használni. Fa lapra rászögelhetünk léceket, de akár egy erős kartonból is el lehet készíteni. A karikákat pedig papírtányérokból csinálhatjuk. (kivágjuk a belsejét)

A bejegyzés trackback címe:

https://becreative.blog.hu/api/trackback/id/tr527480844

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása