ötletek a hétköznapokra

Be Creative!

Be Creative!


Nászajándék kreatívan 2.0

2017. május 22. - sebidori91

Idén is hivatalos voltam egy szuper esküvőre, és mivel a mennyasszony közeli barátnőm, ezért mindenképpen szerettem volna valahogy kreatívan csomagolni a nászajándékomat. Korábban már két kreatív nászajándékot is készítettem, de semmiképp nem szerettem volna ugyanolyat adni.  (lufiban, zsebkendőnek…

Tovább

Virág papírtasakból

Imádom az óriási papírvirágokat, mindig kísérletezem velük, most sem volt ez másképp. Kétféle elkészítési módot találtam a neten, és mivel volt 70 db papírtasakom, ezért úgy gondoltam kipróbálom mind a kettőt. A bejegyzés végén kiderül az is, miért és melyiket ajánlanám nektek. Hozzávalók: 7…

Tovább

Amit nem tudsz abbahagyni: Oreós bonbon

Kezdő konyhatündérek figyelmébe ajánlanám a következő receptet. Iszonyatosan könnyű és legalább ennyire finom bonbont készíthettek 20 perc alatt.  Mire lesz hozzá szükséged?  32 db oreo keksz 1 doboz philadelphia krémsajt 2 tábla fehér csoki ehető dekorgyöngy Tedd a kekszet és a…

Tovább

Papír rózsa 3 lépésben

Nagyon egyszerű elkészíteni ezt a papír virágot, ráadásul csak selyemapírral, ollóra és egy tűzőgépre lesz szükséged. Tavaszi dekorációnak szuper! Minimum 8 négyeztre lesz szükséged, ezeket középen tűzd össze, vágj körlapot belőlük, majd egyik irányba kezd el felgyűrögetni egyenként a papírokat.…

Tovább

Újrahasznosítás: dobozok

Ismerős a gondolat, amikor veszel/kapsz valamit és a csomagolása egy tök jó doboz és nem dobod ki csak azért, mert hátha jó lesz még valamire? Na ezzel én is pont így vagyok...csak gyűlnek-gyűlnek. Nem dobom ki őket, mert igazán úgy gondolom, hogy egyszer még jó lesz valamire. No de mikor? Karácsony…

Tovább

Újrahasznosítás: PET palack

Nálunk sajnos ihatatlan a csapvíz, így egy hét alatt rengeteg PET palack gyűlik össze.. Gyakran elgondolkozom azon, hogyan lehetne még is egy-egy darabot újra felhasználni itthon. Nézelődtem, keresgéltem, míg nem rátaláltam erre a szuper, cuki ötletre az interneten!  Mit készíthetsz két PET palack…

Tovább

Farsangra készülünk

Újra itt a farsangi szezon! Ha nincs ötleted, hogy minek öltözz be, (- öltözzön be a gyerkőc) vagy éppen nincs időd/kedved/pénzed egy egész szettet összeállítani, akkor keress egy megfelelő arcmaszkot, nyomtasd ki és már is készen is vagy!  A dekorálásnak csak a képzeleted szabhat határt. Használj…

Tovább

Marcipános nugátos szaloncukor

Két bajom van a boltban vásárolható szaloncukrokkal, az egyik az, hogy a finom szaloncukor hihetetlenül drága, a másik, hogy ha finom is és elfogadható is az ára, akkor a csomagolása egyszerűen csúnya. Ki tesz a fájára lila szaloncukrot? Én biztos nem. Inkább én készítem, és…

Tovább

Az idei év legjobb ajándékkártyái

Aranyosak, ötletesek kell ennél több? Bármilyen ajándékot személyessé tudsz vele tenni, ráadásul neked is segít, az ajándékozásnál biztosan a megfelelő személyhez kerül a megfelelő ajándék! Glitteres csili vili (sőt akár glitteres/csillámos dekortapasszal is készíthetitek:…

Tovább

Ragyogó díszek

Hungarocell karácsonyfadísz III.

Ismét egy újabb karácsonyfadísz hungarocellből, ami jól példázza, hogy a lehetőségek tárháza végtelen. Most a Pepco üzletében lehet vásárolni natúr hungarocell gömböket, amiken a felakasztáshoz szükséges izé (nem tudom mi a neve?!) rajta van, így az eredmény még…

Tovább

Kétféle papír, kétféle stílus

Karácsonyfadísz hungarocellből, újabb két ötlet a dekorálására! A hungarocell nagyon olcsó és nagyon jó alapanyag hiszen szinte bármivel lehet dekorálni. ( papír, textil, gyöngy, szalag, dekorgumi stb.) Már korábban én is készítettem belőlük díszeket,…

Tovább

Újrahasznosítás: műzlis doboz

Nagyon szeretem az újrahasznosított dolgokat több ok miatt; kevesebb szemetet gyártok ezáltal, olcsón a saját ízlésemre alakíthatok tárgyakat. Most, a müzlis doboznak kerestem új funkciót, -nem kellett sokáig gondolkoznom- magazintároló lett belőle. Van néhány hasznos, képes hobbi magazinom amiket…

Tovább

Fűszernövény tartósítás

Hosszú évek próbálkozásai után végre sikerült túlélnie 2 hetet egy fűszernövényemnek. Sőt, immáron 2 hónapos és gyönyörű! Úgy gondoltam muszáj valamilyen módon tartósítanom, hiszen nem biztos, hogy a telet túléli, másrészt, nem biztos, hogy a télen is ugyanilyen szépen…

Tovább
süti beállítások módosítása