ötletek a hétköznapokra

Be Creative!

Karácsonyi ajándéktervező

2017. december 03. - sebidori91

Az idei karácsonyi láz is megkezdődött. A bevásárló központok megteltek, a hobby boltok polcain vészesen fogynak a legnépszerűbb karácsonyi dekoros eszközök. Én már most alig tudom követni, kinek, hogy, mennyit, hol. Ezért készítettem egy tervezőt. Ebben vezethetem, hogy kinek mit szeretnék venni, ehhez mik szükségesek, hol tudom őket beszerezni, és hogy ez mind mennyibe fog kerülni. Remélem Ti is hasznosnak találjátok majd! Kattintsatok a képekre,nyomtassátok ki és már indulhat is a tervezés. 

 

tervezo_1.jpg

Dekortapasz tárolás

Néhány dekortapaszos poszton már túl vagyok, ezért most úgy gondoltam, megmutatom, hogyan tárolom ezt a rengeteg, mintás ragasztót. Korábban csak bedobáltam őket egy zacskóba, de sose tudtam, hogy milyen van, milyen nincs. Ezzel a tárolóval könnyen átlátom, milyen színek vannak már meg. Nem lesz másra szükséged csak egy kidobandó frissentartó fólia dobozára.

tapasz4.jpg

Öntapadós fóliával ragasztottam körbe a dobozt, de akár sima csomagolópapírral is becsomagolhatjátok, vagy fessétek le akril festékkel. Tökéletes méretű, pont elférnek benne a tapaszok, könnyen kivehetőek, visszarakhatóak.

tapasz5.jpg

tapasz6.jpg

 

+1 ötlet:

washi.jpg

Dekortapaszt mindenhova III.

Ha beírjuk google-ba hogy dekortapasz dekorációs ötletek, biztosan kihoz ezer képet arról, hogyan dekoráljuk a teamécseseket, szerintem is jó ötlet, és annyira egyszerű és gyors, hogy a legkisebbek is elkészíthetik. Most azonban tömbgyertyára próbáltam felragasztani. Kicsit aggódtam, hogy lemálik róla,de már két napja a szekrényemen díszelek és semmi baja. 

tapasz2.jpg

Próbáljátok ki, hasonlóan egyszerű, bár szerintem ez picit látványosabb, illetve jobban lehet benne kreatívkodni, több dekortapaszt felhasználni.

tapasz3.jpg

 

tapasz1.jpg

Dekortapaszt mindenhova II.

Az elmúlt pár évben felhalmoztam egy pár dekortapaszt, pedig igazán, a mindennapjaimban nem használom őket. A gond az, hogy amikor meglátom őket, mindig arra gondolok, hogy szuperül fel lehetne használni, és muszáj megvennem, így összegyűlt egy 10-15 db. Elhatároztam, idén karácsonykor nem sajnálom őket, fel fogom használni legalább a felét a begyűjtött tapaszoknak. Ezért egy bejegyzés sorozattal készültem, ahol változatos felhasználási ötleteket szeretnék veletek megosztani! :) 

Például, készíthetsz karácsonyfadíszt belőle:

 

tapasz9.jpg

 

Igazán csak egy hungarocell gömbre lesz szükséged, én találtam olyat, ami már fel volt szerelve akasztóval, így ezzel sem kellett bajlódni. Egyszerű, hópehely mintás dekortapasszal szépen, cikkelyenként körberakasztottam a gömböt. Ez egy cellux tapintású tapasz volt, ami hihetetlenül jól felragadt. A végeredmény szerintem klassz, és ráadásul 5 perc alatt elkészült! ;)

tapasz7.jpg

tapasz8.jpg

+ tipp: csillámossal még látványosabb eredmény tudsz elérni! 

Ha netalántán papír szerű lenne a dekortapaszod, (nem tudom a hivatalos megfogalmazást, de akinek van mind a kettő, az tudja mire gondolok) és nem ragad jól, akkor előtte kend át a gömböt hobby ragasztóval, illetve a végén decoupage lakkal, ami megvédi és csillógóvá teszi. 

Nem tudod hol vegyél dekortapaszt? Lájkold a facebook oldalam, mert ha valami jót veszek, azt mindig megosztom, hogy ti se maradjatok le róla! Legutóbb a Pepcóban vettem 600 Ft-ért 5 db karácsonyi dekortapaszt. :)

Boszorkány újj

Halloweeni buli nem teljes spooky (kísérteties) rágcsák és édességek nélkül. Ebből hoztam most két egészséges és hihetetlenül egyszerű ötletet, illetve egy édes, azonban tejmentes süti receptet. 

Próbáljátok ki! ;)

boszi4.jpg

boszi3.jpg

Két nagyon egyszerű, gyümölcsös rágcsa:

  • szellem banán: banán félbe, szeme szája mazsola 
  • tökös mandarin: mandarin megpucolva, közepén zöldalama szeletekkel (vagy uborka szeletekkel, vagy zeller szárral, bármi ami zöld)

boszi2.jpg

boszorkanyujjak.jpg

Boszorkány újjak: (20-25 db)

  • 100 g porcukor
  • 100 g liszt
  • 50 g mogyoróvaj + 50 g kókuszzsír (lehet helyettesíteni 100 g margarinnal)
  • fél teáskanál vanília örlemény
  • 1 tojás sárgája
  • hántolt tökmag körömnek

Jól összekeverjük a tökmagon kívül a hozzávalókat, ha túl száraz, akkor egy kevés vízzel segíthetünk magunkon. Én kb 1 dl vizet adtam még hozzá. Ha összeállt a tészta akkor 30 percre pihentessük. Formázzunk újjakat a tésztából és a végekbe nyomjuk a hátntolt tökmagot. 10-12 perc alatt süssük aranybarnára. 

Ha nem kedvelitek annyira az alap linzer tésztákat, akkor ezt a mogyorós változatot mindenképp próbáljátok ki, finom! ;)

 

A rekesz új élete

Hosszú idő után végre volt időm igazán kreatívkodni; festeni, próbálkozni, elrontani stb.. és végülis egy egész jó kis dolog lett belőle. Kézműves tárolónak fogom használni az oviban, így reggel csak leveszem a polcról, pakolásnál meg egy mozdulattal el is takarítom. Elég sok minden belefér: ollók, ceruzák, filcek, zsírkréták, ragasztók, glitterek, szerintem még gyurma is lesz benne. Kivitelezésnél fontos volt, hogy vidám, világos színeket használjak, illetve hogy az egész egy nedves ronggyal takarítható legyen. 

tarolo9.jpg

Nézzük csak lépésről lépésre, hogyan készült: 

Miket használtam: 

  • zsineg
  • hobby festék
  • szalvéta
  • színes karton

tarolo8.jpg

Lekvár címke 2017

Idén már a második adag málnalekvárt készítettem, illetve a második adag eperlekváron is túl vagyok. Itt az ideje felcímkézni őket, hogy biztosan ne feledkezzek meg róluk, arról, hogy mikor készültek. Öntapadós papírra nyomtassátok, így csak körbe kell vágni és már rakhatjátok is az üvegekre. (vagy a kupakokra) 

cimke_1.jpg

(katt a képre a letöltéshez)

jam.jpg

jam2.jpg

Még több letölthető címkét találatok Pinteresten. KATT.

Halas kutyakeksz

Mit csinál az óvónéni ha an egy kis szabadideje? Rengeteg mindent, főleg a kedvenc hobbiának hódol ; a főzésnek. :) Nem ám csak felnőtteknek ;) Korábban is készítettem már egy kutyakekszet, most azonban húsosat próbáltam ki. Megpróbáltam mindent beletenni ami jó és közben a legkevesebb hozzávalóból elkészíteni. A kóstoló próbát kiállta ;)

kutyakeksz6.jpg

(A kutyakeksz csak kiegészítő, jutalomfalat lehet, SOHA nem helyettesíthet főétkezést)

Mire lesz szükségünk (két nagy tálca, egy nagyobb befőttes üveg) 

  • 1 konzerv olajos hal ( én talán szardíniát használtam, de bármi megteszi)
  • 100 g zabpehely
  • 350 g teljeskirölésű liszt
  • 1 tojás
  • 1 csomó petrezselyem
  • 2 ek olaj
  • 2 kis kanál kurkuma
  • 1-1,5 dl víz
  • 2 ek szezámmag

Keverjünk össze a száraz hozzávalókat, majd villával összepasszírozva tegyük hozzá a halkonzervet is. A petrezselymet ollóval aprítsuk bele apróra. Jöhet a tojás, olaj végül a víz. Miközben gyúrod, látni fogod mennyire van szükséged, ezért erre pontos mennyiséget nem tudok írni. Akkor jó, amikor még könnyen szétesik, de formázni tudod. Kis golyókat készíts, lapítsd le és mehet a sütőbe 10 percre. (180 fokon)

Összetevőkről röviden: 

hal: A hal különösen gazdag könnyen emészthető fehérjékben, és emellett foszfor- és A-vitamin-tartalma is bőséges.

A tyúktojás kitűnő eledel. Fehérjét, zsírt foszfort, A-, D-, B1- és B2-vitamint tartalmaz. Egy tojás kb. 5 dkg hús tápértékével egyenlő.

Kiváló kiegészítő táplálék a zabpehely is, amelyet nyersen, a hús közé keverhetünk, vagy a húslében megáztathatunk, esetleg kicsit felfőzhetünk, és úgy adhatjuk az állatnak.

Miért bajlódjatok ezzel?

  • olcsóbb mint a bolti
  • tudod, mit adsz a kutyádnak
  • nincs felesleges, cukor/só/ színezék

Nászajándék kreatívan 2.0

Idén is hivatalos voltam egy szuper esküvőre, és mivel a mennyasszony közeli barátnőm, ezért mindenképpen szerettem volna valahogy kreatívan csomagolni a nászajándékomat. Korábban már két kreatív nászajándékot is készítettem, de semmiképp nem szerettem volna ugyanolyat adni.  (lufiban, zsebkendőnek álcázva)Sokat kutakodtam a neten, mire rátaláltam erre ajópofa ötletetre. Képkeret,  benne egy kedves képpel -JUST MARRIED- és az autó hátulján konzervek helyett a kocsik kötegelt pénzt húznak :D. Azért is tetszett, mert maradandót is adhattam,illetve hasznosat is! ;)

eskovi1.jpg

Mire lesz szükséged? 

  • képkeret
  • nyomtató
  • szalag
  • kétoldalú ragasztó
  • maddzag
  • papírpénz

Elkészítés: 

Innen válogathatsz a képek közül, egyet válassz és nyomtass ki. Wordbe szerkeszd meg, hogy a képkeret méretével megegyező legyen (vagy kicsit kisebb) és ízlés szerint helyezd el az ifjú pár nevét is a képen. Nyomtass, tedd bele a képkeretbe. Készíts 2-3 vékony szalagból egy masnit. Tekerd fel a papírpénzeket (egyszer hosszába, egyszer vízszintesen félbe, majd tekerés) majd egy vékony kis madzaggal rögzítsd a masnira. Ha megvan az összes, kétoldalú ragasztóval helyezd a képre, a megfelelő pozícióba. (rendszámtábla alatt) Én sima képkerettel csináltam, és kívülre ragasztottam fel a masnit, de ha találtok 4-5 cm mély képkeretet (ahol a kép és az üveg között van egy 3-4 cm hely) akkor a pénz belülre is kerülhet, így tuti nem esik le, de ha le is esik, nem tűnik el. 

 

Virág papírtasakból

Imádom az óriási papírvirágokat, mindig kísérletezem velük, most sem volt ez másképp. Kétféle elkészítési módot találtam a neten, és mivel volt 70 db papírtasakom, ezért úgy gondoltam kipróbálom mind a kettőt. A bejegyzés végén kiderül az is, miért és melyiket ajánlanám nektek.

virag11.jpg

Hozzávalók:

  1. 7 papírtasak / virág (70 db DM-ben ha jól emlékszem 600 Ft)
  2. kétoldalú ragasztó
  3. olló

Ez az első verzió, ezt Martha Stewart youtube videó között találtam. 

A papírzacskókra a két szélén egy rövidebb (kb 4cm) kétoldalú ragaszót teszünk fel, így teszünk egymásra 7 darabot. Az utolsó darabnál ragasztás előtt, a zacskó nyitott szája felöli oldalon szép ívesre, vagy háromszög alakúra vágjuk a végeket, így amikor kinyitjuk virág illetve csillag formája lesz. Ragasztásnál benyúlunk a zacskóba és szépen kinyitjuk a virágunkat, így egy kört készítve, a ragasztással rögzítjük. Sajnos annyira nem lett szép az eredmény, mert össze-vissza gyűrődött a papír, véleményem szerint a nem tökéletes ragasztás technika miatt. Így nem volt kérdés, hogy kipróbálom a másik verziót is.

Hozzávalók (hasonlóak...:D)

  • papírtasak
  • folyékony/ stiftes ragasztó
  • olló

Elkészítés:

A papírtasakon egy T-alakban tegyétek fel a ragasztót, úgy hogy a vízszintes rész a tasak aljához legyen közelebb. Nem kell teljesen, a tasak hosszában beragasztani, elég a 2/3-ig. Egymásra tesszük, szépen, pontosan, majd amikor az utolsó is meg van, - hasonlóan az előzőekhez- egy ollóval félkört vagy háromszöget vágunk. Nem ragasztózóm be az utolsó tasakot, hanem csak egyszerűen kinyitom a virágot és egy kapoccsal rögzítem a két végénél. Így ha nem kell, leveszem a kapcsot és szépen elteszem a virágot. Újra elő lehet venni, ha szükség lesz rá! ;) Ha eldöntöttük, hogy virágnak használjuk, akkor ragaszthatunk egy kis körlapot a közepére, így egyértelműen egy virágunk van. 

Nekem ennek a virágnak a formája sokkal jobban tetszik, a zacskó szépen törik, hajlik, pont ott ahol kell. Legközelebb is így csinálom. 

Twist twist...TWISTER! :)

A twister egy igazán szuper játék minden korosztály számára. Évek óta foglalkoztatott a gondolat, hogy el kéne készíteni, ám megfelelő alkalom egyszer sem akadt. Mióta óvodában dolgozom, azóta gyakran töröm az agyam azon, hogy milyen játékot tudnék a gyerekeknek készíteni, ami kevés alapanyagból elkészül, viszont sokáig leköti őket, sőt még fejleszti is mind a testi mind pedig a kognitív képességeiket. Így jutott eszembe a twister. Csak egy jó nagyméretű anyag kellett hozzá illetve festék. Sok festék. 

twister5.jpg

Hozzávalók:

  • kb 1m *1,5 m nagyságú textil
  • 4 féle akril festék
  • papírányér
  • vonalzó
  • kréta

Elkészítés:

4 féle színből egyenként 5-5 darab körre lesz szükségünk. Ezt pírtányér és kréta segítségével rajzoljuk fel kb 9 cm-re egymástól. Ezután már lehet is festeni, érdemes kartont alátenni, ha átázna az anyag, akkor ne a padlót koszoljuk össze. A világosabb színekből kettő rétegre volt szükség. Elég sok festéket beszív az anyag, de nem baj, legyen tartós, bírnia kell a gyűrődést, mert gyerekek fognak vele játszani. Ha nagyon precízek szeretnék lenni és a varráshoz is értünk, akkor érdemes a végén beszegni a téglalapot. Tulajdonképpen készen vagyunk, én nem készítettem hozzá pörgetős lapot, mert vagy én adom az utasításokat, vagy a gyerekek egymásnak, ami azért is jó, mert gondolkodniuk kell, gyakorolhatják az oldaliságot, testsémát stb... Nagyon hasznos és élvezetes játék! :) 

Kávés krémlikőr

Karácsonyi favorit volt, de most hogy itt a Húsvét, újra elkészítem! ;)

Hozzávalók ( kb 1 l)

  • 0,5 l habtejszin
  • 4 ek cukor
  • 340 g sűritett tej 
  • 1 dl erős kávé
  • 4 dl whiskey (Grant's)

 

0,5 l habtejszínt forraljuk fel, majd tegyük félre. 4ek cukrot ( én barna cukrot használtam) karamellizáljunk, ezután adjuk hozzá a még meleg habtejszint, illetve 340 g sűritett tejet ( üvegeset használtam) illetve 1 dl erős kávét. Ha kihűlt, mehet bele 4 dl whiskey. készen is vagyunk. 

Előzőleg jól kimosott, kifertőtlenített üvegekbe töltsük. Hűtőben 2-3 hétig is eláll. 

likor.jpg

Amit nem tudsz abbahagyni: Oreós bonbon

Kezdő konyhatündérek figyelmébe ajánlanám a következő receptet. Iszonyatosan könnyű és legalább ennyire finom bonbont készíthettek 20 perc alatt. 

oreo7.jpg

Mire lesz hozzá szükséged? 

  • 32 db oreo keksz
  • 1 doboz philadelphia krémsajt
  • 2 tábla fehér csoki
  • ehető dekorgyöngy

Tedd a kekszet és a krémsajtot egy darálóba, daráld egynemű krémmé. Formálj belőle pici gömböket. Másfél tábla csokit mikróban olvassz fel másfél perc alatt, majd folyamatos keverés közben add hozzá a maradék fél táblát. (+ egy kis dió olajat adhatsz hozzá, hogy lazább legyen, de el is hagyható ez a lépés) Két villa segítségével hempergesd meg a bonbonokat a fehér csokis mázban. Ha túl puhák a gömbök, akkor a csoki mártás előtt tedd a hűtőbe egy fél órára. A fehér csoki máz gyorsan megszilárdul, ezért hamar szórd be dekorgyöngyökkel. Isteni finom! Kívül roppanós, beül lágy, puha csokis! Kedvenc! 

 

Kókuszos és mandulás habcsók

Mit csináljunk a maradék fehérjével? Hát habcsókot! És ha nem simát, akkor kókuszosat vagy mandulásat, isteni finom! ;)

Hozzávalók:

  • 5 tojásfehérje
  • 300 g porcukor
  • 100 g kókusz
  • 1 ek kókuszolaj (kókuszzsír)
  • 100 g őrölt mandula
  • (+mandulapehely a díszítéshez)

csok01.jpg

Elkészítés: 

Verjük fel a tojások fehérjét és apránként adjuk hozzá a porcukrot. Így egy sűrű cukros habkrémet kapunk. 

Kókuszos:

Kókuszzsíron pirítsuk meg a kókuszt, legyen szép, világosbarna. Nem kötelező kókuszzsírt használni, használhattok oliva olajat vagy margarint is. Ha kihűlt, a cukros habkrém feléhez keverem, majd habzsákba töltöm, ízlés szerint habcsók hegyeket vagy köröket nyomok a sütőpapírra és 180 fokos sütőben 13 percig sütöm. 

csok02.jpg

Mandulás:

Boltban kapható darált mandulát használtam, ezt kevertem hozzá a maradék habcsókhoz. Itt a csúcsok tetejébe nyomtam egy-egy mandulapelyhet. Ez is 180 fokos sütőben 13 percig sütöttem. 

A sütőpapíron várjuk meg amíg teljesen kihűlnek a csúcsok, majd csak ezután szedjük le őket óvatosan és tegyük jól zárható dobozkába. (Ha hamarabb próbálkozunk vele, akkor a talpa a papíron ragadhat)

csok03.jpg

Tejmentes édesség

Csupán 5 hozzávalóból készült ez a finom tejmentes csokis-mogyorós zabkeksz! Próbáljátok ki, pikk pakk elkészül. ;)

Hozzávalók (15-18 db)

  • 125 g mogyorós nugátkrém (haselnuss-nougat) (készítheted mogyoróvajjal, mandulavajjal, kesudióvajjal is)
  • 1 tojás
  • 300 g zabpehely
  • 1 teáskanál szódabikarbóna
  • 125 g cukor (én 60 g agave szirupot és 65 g cukrot használtam)

Az egészet keverd össze, formázz belőle diónyi korongokat és 8 perc alatt süsd aranybarnára. (előmelegített sütőben) Ennyi az egész! :) 

vegakeksz01.jpg

vegakeksz02.jpg

Pólóból párna?

Régi, kinőtted, vagy csak már nem divatos? Ne dobd ki haszontalannak tűnő pólóidat! Klassz páranhuzatot készíthetsz, varrás nélkül. 

parna05.jpg

Mi kell hozzá:

  • régi póló
  • párna
  • olló

Ennyi, tényleg csak 3 dologra lesz szükséged. 

Vágd a pólót 10-cm nagyobbra mint amekkora a párnád, vágj 1-2 cm széles csíkokat a széleire. Tedd középre a párnát, és kösd össze a alul felül a pólót! Ennyire egyszerű! Figyelj, hogy duplán kösd meg, hogy biztosan ne jöjjön szét. 

Előnyei:

  • gyorsan elkészül
  • újrahasznosított pólókat nem kell kidobnod
  • olcsó

Hátrányok:

  • nem tudod kimosni a "huzatot" (megpróbálhatod, de akkor újra szét kell csomózni, majd megint össze--> lehet, hogy az anyag nem bírja)

Átlátszó sk címke

 Rengeteg videót találtam arról, hogyan készíthetünk otthon, egyszerűen átlátszó címkét. Nagyon tetszett, ezért úgy gondoltam kipróbálom. Az eredménnyel nem vagyok maximálisan megelégedve, de lehet, hogy a nyomtató nem volt megfelelő. 

matrica06.jpg

Hozzávalók:

  • nyomtatott feliratok (én tintasugaras nyomtatót használtam
  • széles csomagolóragasztó
  • egy tál víz

Szóval ki kellett nyomtatni a feliratokat, majd leragasztani az átlátszó széles csomagolóragasztóval. Ezután egy éles valamivel -pl. kanál éle- átmenni a leragasztott szövegen, hogy ráragadjon a ragasztóra. A feliratokat ezután kivágtam, és egy percre egy tál vízbe raktam, majd lekapargattam a papírt. Így készült el a címke. Ezt fel lehet ragasztani bármire. Ez sikerült is, bár a feliratok elég halványak lettek. 

Ti esetleg már kipróbáltátok ezt? Jobban sikerült? Valamit máshogy csináltatok?

Zabkekesz házilag

Ez az én kedvenc házi zabkeksz receptem! Nagyon gyorsan elkészül, csupán pár alapanyag kell hozzá és nagyon finom, laktató keksz lesz belőle. Most nyírfacukorral készítettem, így cukorbetegek és fogyókúrázók számára is tökéletes választás. 

zabkeksz07.jpg

  • 12 dkg zabpehely
  • 8 dkg teljes kiőrlésű liszt
  • 6 dkg kókuszreszelék
  • 10 dkg aszalt vörös áfonya
  • 6 dkg cukor (nyírfacukor)
  • 1 ek méz
  • 3 ek tej
  • 10 dkg puha RAMA
  • 1 mk sütőpor
  • 2 ek csoki reszelék
  • vanília aroma
  • egy marék mogyoró (opcionális)

A száraz összetevőket összekeverjük egy tálban, majd hozzáadjuk a mézet, tejet, vajat és az aromát is. Kis gombócokat formálunk, amiket picit kilapítunk, majd 170 fokos sütőben 12-15 perc alatt aranybarnára sütjük. Nagyon finom, nagyon laktató, reggeli helyett is kitűnő! 

zabkeksz09.jpg

Nászajándék kreatívan

A ballagások és esküvők idején mindig nagy fejtőrést okoz, hogy hogyan lehetne az ajándékot (pénzt) kreatívan becsomagolni. A pinteresten találtam néhány ötletet, de egyik sem volt az igazi. Végül az egyik ötlettől kiindulva készítettem el ezt a kis csomagolást. Eredetileg héliumos lufikba volt töltve a pénz, ám ezt több szempontból elvetettem. Egyrészt, bármi történhet és a lufi elrepül, az nem volna túl jó senkinek sem. A másik problémával az üzletben szembesültem, amikor közölték, hogy a lufikat zselésítő anyaggal kell belülről bevonni és ha pénzt rakunk bele, akkor ezt nem lehet beletenni, így a lufi élettartama néhány óra. Ezt sem akartam megkockáztatni, így maradtam a sima, gyalogos lufinál. 

lufiaji03.jpg

Mire lesz szükségünk?

  • nagy doboz
  • 15-20 lufi
  • pénz
  • szalag
  • selyempapír

Hogyan készült?

A dobozt a Pepco üzletében vettem, 2 darabot mindössze 1000 Ft-ért, ám ezt még be kellett vonnom csomagolópapírral. Belülre került a selyempapír, majd a papírpénzeket felsodortam és beletettem a lufiba. Végül különböző méretűre fújtam őket. A dobozt selyemszalaggal kötöttem össze, és hogy még is legyen egy kis héliumos lufi, a szalagra kötöttem belőle kettőt. 

 

Az esküvőn mindenkit nagyon izgatott, hogy vajon mi lehet  a dobozban és a pár is nagyon meglepődött hogy ekkora dobozt kaptak. A lufikat egyenként fogpiszkálóval lyukasztották ki, és mindegyik pukkasztás után kellemes meglepetésben volt részük.  :)

Lampion dekorálás

Egyre nagyobb divat ünnepségeken, kerti partikon, esküvőkön lamiponokkal dekorálni, ugyanis nagyon látványosak és rengeteg színben elérhetőek. Most egy sima, fehér lampiont dekoráltam ki, hogy ő is feltünő és színes legyen! Nem kell hozzá más csak ragasztó, olló és két csomag krepp vagy selyempapír! 

Vágjunk ugyanakkora méretű köröket a papírból majd folyékony ragasztóval alulról felfelé haladva, sűrűn egymás mellé ragasszuk fel a köröket. Akár ombre lampiont is készíthetünk, ha legalább 3 színárnyalatból vágjuk ki a köröket! Nincs szükség kézügyeszségre, nagyjából egy óra alatt elkészül és gyerekek is nyugodtan segédkezhetnek, hiszen csak ragasztunk! Egy natur lampion jóval olcsóbb mint a színes változatai, így még spórolhatunk is! 

Hol tudsz beszerezni lampiont? 

Ikeában függőlámpa néven tudjátok beszerezni 495 Ft-ért

A Hobby Művész üzleteiben 20-30-40 cm-es nagyságúak közül is választhattok, az ára 290-480 Ft között van.

lampion.JPG

lampion2.JPG

Receptkönyv

Régóta szeretném elkészíteni a saját recept könyvemet, amibe gyűjthetem az elkészült, bevált recepteket. Most végre volt egy kis időm ezzel foglalkozni, így elkészült, már csak receptekkel kell lassan feltöltenem! Remélem, ti is kedvet kaptok, hogy elkészítsétek a saját receptes könyveteket! 

recept03.JPG

Miért jó a saját recept könyv? Mert biztos lehetsz benne, hogy kipróbált receptek vannak benne, amelyeket egyszer már megfőztél. Nem kell több könyvből, újságból előhalásznod azt a klassz receptet, amit múltkor elkészítettél, mert már tudod, benne van a saját könyvedben! ;)

Mire lesz szükséged? 

  • nyomtató
  • gyűrűs mappa
  • karton papírok
  • A/5 bugyi
  • lyukasztó
  • öntapadós papír (etikett)
  • dekortapasz (dekoráláshoz)

Színes, mintás kartonpapírokat használtam arra, hogy elválasztóként funkcionáljanak. Lyukasztóval tettem rá két lyukat és A/5-ös méretre vágtam. Ahhoz, hogy tudjam, melyik fejezet miről szól, címkéket nyomtattam. Ezeket itt le is tudjátok tölteni. Öntapadós papírra, etikettre nyomtassátok és akkor nem kell bajlódni a ragasztással. A mappát egyszerűen csak csillámos dekortapaszokkal dekoráltam. A gyűrűs mappa nagyon praktikus, mert bármikor bővíthetitek a recepteket, csupán egy bugyiba kell belerakni a kinyomtatott receptet és már mehet is a többi közé! Egyszerű és nagyszerű! ;)

Édes szív(em)

Bár a magyar eper ára még az egekben van, a nagyobb üzletekben már lehet kapni spanyol, görög epret, így az eperimádóknak nem kell tovább a fagyasztott verziót fogyasztaniuk. Az epret rengeteg módon lehet felhasználni: finom csak úgy, porcukorral, fagyiba, levesbe, joghurttal stb. Én most csokiba mártottam, így nagyon dekoratív édesség lett belőle, ami kitűnő anyák napjára is! :)

epercsoki01.JPG

Hozzávalók: 

  • eper
  • fehér/tej/ét-csoki (10 szem epernek elég fél-fél tábla csoki)
  • színes cukorszórók

Az epret mossuk meg, várjuk meg amíg megszárad, vagy töröljük meg papír törlőkendővel. A csokikat (először csak fél táblát) mikróban 650W-on 1 percig melegítsük. Nem fog teljesen felolvadni, de ha 1-2 percig kevergetjük, akkor homogén, krémes állagú csoki krémet kapunk. Ebbe mártsuk bele az epreket a zöldjüknél fogva. Sütőpapírra tegyük, ha szeretnénk, még a csoki megszilárdulása előtt díszíthetjük színes cukordrazsékkal. A tej és a fehér csoki fél óra alatt megszilárdul, az étcsokinak picit több a szilárdulási ideje. Selyempapírral kibélelt dobozba kedves ajándék lehet. Jó étvágyat! ;) 

epercsoki02.JPG

Anyák napi ötlettár

Néhány,  gyerekkel is elékszíthető ötletet hoztam. Egyszerűen elkészíthetőek, könnyen beszerezhető alapanyagokból, így óvodások alsó tagozatosok is gond nélkül elkészíthetik.

1. Tavaszi "csokor"

Egy zöld papírt egyszerűen csak harmónikába kell hajtogatni, félbe hajtani majd a összeragasztani, hogy egy ilyen "legyező" szerű formát kapjunk. Az előre megrajzolt virágfej formákat csak ki kell vágni és felragasztani.

mothersday3.jpg

2. Édes csokor

Néhány bonbonra lesz szükség a következő csokor elkészítéséhez. Virágokat készítsük el selyempapíról és a közepére ragasszuk fel a csokikat. Édes és szép is, kell ennél több?

mothersday2.jpg

3. Képeslap

Egy papírra rajzoljunk fel egy virágot és a szirmaiba írjuk bele édesanyánk kedves jellemzőit, hogy miért szeretjük. Egy azonos alakú virágot vágjunk ki (mint amilyet korábban rajzolunk) és csak a középt ragasszuk le a korábban lerajzolt virágra, így a szirmai eltakarják az írásunkat, de felhajtva kiderül mit rejt. 

mothersday1.jpg

4. Képkeretek

Ugye mindanyian emlékszünk arra a pálcára, amivel az orvos a nyelvünket nyomja le, hogy megnézhesse a torkunkat? Na ebből kellene venni jó sokat! Gyógyszertárban kb 9 Ft darabja. Ragasszuk le dekortapasszal, vagy fessük ki, majd ragasszunk össze legalább 8 darabot. A korábban előhivatott fotót erre ragasszuk fel, ez lesz a keret. A hátuljára tehetünk akasztót, így falra is felrakható lesz. 

mothersday4.jpg

Esküvői meghívó DIY

A hétvége a facebook oldalamon az esküvői készülődésről szólt. Rengeteg tippet, ötletet és DIY leírást láthattatok az elmúlt napokban, most pedig egy saját ötletet hoztam Nektek! Készíts egyedi esküvői meghívót! Szinte bármilyen ötlet megvalósítható, csak figyelni kell a részletekre és fel kell készülni, az esetleges hiba lehetőségekre! (mindenből min. plusz egyet vegyetek! )meghivo04.JPG

Mikor érdemes házilag készíteni? Nagyjából 20 maximum 30 darabot tudtok (szerintem) úgy elkészíteni, hogy a végére ne utáljátok meg az egészet! Ennél nagyobb darabszámnál érdemes igénybe venni az előre rendelhető meghívókat. 

Milyen alapanyagokat használjak? Az elmúlt pár hét tapasztalata az, hogy elég nehéz találni jó lelőhelyeket! Papírokat érdemes papír írószerben venni, mert nagyobb a választék és olcsóbb mint bármely másik hobby boltban. Szép strassz követ szinte lehetetlen találni, mert mindenhol műanyag, olcsó kinézetű és túl nagy strassz kövek vannak. Véletlenül találtam rá, a Claire's üzletében apró, igényes és szépen csillogó kövekre, amiket eredetileg test ékszerként árulnak, tökéletesek papíron is! Csipkéhez mindenképpen a méteráru boltok ajánlom, óriási választék és megfizethető árak! (1 m kb 70-120 ft bár ez a keskenyebb, 2cm csipke) 

 meghivo03.JPG

Szerintem érdemes úgy készíteni, hogy egy feltűnő és hangsúlyos darab legyen a meghívón (jelen esetben ez a csipke) és a többi kisebb, színben harmonizáló, szolidabb kiegészítő(mini masnik apró strasszkővel, apró gyöngystrasszok) jelenjen meg több helyen. 

Mennyibe kerül? Nem mondom, hogy sokkal olcsóbb, mint előre megrendelni, de az biztos hogy közös élmény az elkészítése, illetve mindegyik egyedi darab lesz! Úgy számolhattok, -kiegészítőktől függően) hogy nagyjából 300-500 Ft között mozog így egy darab meghívó ára. Ezen persze lehet faragni, ha nem sajnálsz időt és energiát fektetni a megfelelő lelőhely megtalálásába. 

+ötlet: egy fotó az ifjú párról még személyesebbé teheti a meghívót, illetve ha fotósarkokkal teszitek bele a képet, kivehető ajándék lehet belőle. 

meghivo01.JPG

Húsvéti tojás dekoráció

Az üzletekben rengeteg, már kidekorált tojást vásárolhatunk, de magunk is készíthetünk igen mutatós darabokat egyszerűen, gyorsan. Én most csak festékekkel díszítettem a tojásokat, de úgy gondolom, ezek is mutatósak lesznek majd egy barka csokorra aggatva. 

vintagetojas04.JPG

Csupán hungarocell tojásokra lesz szükségünk illetve pasztell és arany színű akrilfestékekre.+ fogkefe!!! :)

A kis hungarocell tojások oldalán körben van egy csík, amit egy reszelő segítségével pillanatok alatt el lehet tüntetni, így szép, homogén felületet kapunk. Fessük be a tojásokat a kívánt színnel, majd ha a felével kész vagyunk, szúrjuk rá egy fogpiszkálóra, amit előzőleg beleszúrtunk egy hungarocell táblába, így ki tudjuk festeni a kimaradt részeket. Száradás után mártsuk a fogkefét az arany festékbe és az ujjunk segítségével spricceljük a tojásokra. Száradás után ragasztópisztollyal rögzíthetjük az akasztót. Készen is vagyunk a saját készítésű vintage stílusú tojás dekorációkkal! :)