ötletek a hétköznapokra

Be Creative!

Be Creative!

Húsvéti tojás szalvétával

2013. március 10. - sebidori91

Kicsit eltűntem a hétvégén, de most újra visszatértem egy húsvéti ötlettel! A szalvéta technika (decoupage) egy fantasztikus dolog, mert szinte bármit szebbé tehetünk általa. Ráadásul ehhez sem kell, hogy szép egyenes vonalakat tudjunk húzni, vagy grafikusnak lennünk. Egy jól kiválasztott szalvéta, egy kis decoupage ragasztó és már hozzá is láthatunk álmaink megvalósításához. 

dtojas8.jpg

Elkészítési idő: 30perc + száradási idő

Hozzávalók:

  • kifújt tojás
  • tempera
  • szalvéta
  • olló
  • decoupage ragasztó

Elkészítés:

Egy hústű segítségével óvatosan készítsünk lyukat a tojásainkra, és fújjuk ki. Ebből máris készülhet a reggeli rántotta!:) (1.kép) Mossuk ki őket belül, majd miközben száradnak, válasszuk ki a szalvétákat. Én egy nonfiguratívat (piros-fehér pöttyös) és egy kis mintásat választottam. (2.kép) Először temperával fessük le két rétegben a tojásunkat. (3.kép) Ezután vágjuk csíkokra a nonfiguratív szalvétánkat és távolítsuk el az utolsó két réteget. (4.kép) Egy csíkban kenjük fel a ragasztót, (ne túl vastagon) majd óvatosan helyezzük rá a szalvéta csíkot és nyomkodjuk a felületre. Ha valahol nem ragadt meg, tegyünk a szalvétára is, egy kevés ragasztót. (5.kép)

dtojas1.jpg

dtojas6.jpg

A második tojásunkat is fessük le két rétegben fehérrel. Ezután vágjuk körbe a kis mintáinkat - ez esetben a virágokat- és itt is, egy kis részt ragasztózzunk be (ahova tesszük majd az első mintát), majd óvatosan nyomkodjuk rá a virágot. (1.kép) Így folytassuk, tegyünk rá annyit, amennyi csak ráfér. (2.kép) 

dtojas2.jpg

Akasztóhoz vágjunk le egy kis darab szalagot, majd kössük meg a két végét. Ezután ragasztózzuk be a felső kis lyuk körül a tojást (1.kép), majd nyomjuk rá erőteljesen a szalag azon részét, ahol a csomó van. (2.kép)

dtojas3.jpg

A virágos tojásnál egy zöld madzagra húztam fel a tojást, melynek a végére egy fa gyöngyöt húztam végül egy csomóval rögzítettem. 

dtojas5.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://becreative.blog.hu/api/trackback/id/tr275123911

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása