ötletek a hétköznapokra

Be Creative!

Be Creative!

Tavaszi ajtódísz

2013. március 01. - sebidori91

Most, hogy eljött a március, hivatalosan is a tavasz első hónapjába léptünk. Ennek örömére, ideje a lakásunkat is egy kicsit tavasz-váróvá alakítani! Addig, amíg az igazi virágokra várnunk kell, elégedjünk meg az anyagból, papírból készíthető helyettesekkel. Pozitív tulajdonságuk, hogy nagyon olcsóak és sosem hervadnak el!:)Három egyszerű hozzávalóból, pillanatok alatt elkészíthetitek ezt a tavaszias koszorút! Csak néhány rongydarabra, egy hungarocell koszorúra és egy kevés fonalra lesz szükségetek. 

koszoru5.jpg

Hozzávalók:

  • hungarocell koszorú
  • fonal
  • maradék anyagdarab
  • gombostű
  • tű, cérna

Elkészítés: (koszorú)

Először is válasszunk ki egy tetszőleges színű fonalat. Ha színes tarka virágaink lesznek, akkor egyszerűbb színt érdemes választani, amin jól érvényesülnek a virágok. (1.kép)Ezután, tekerjük fel a koszorúra. (2.kép) Nekem vékonyabb fonalam volt ezért egyszerre többet fogtam egymáshoz és úgy tekertem fel. Végül rögzíthetjük ragasztóval vagy, ha a feltekerés kezdetekor egy 4cm-s nagyságú darabot kilógva hagyunk, a végét hozzáköthetjük. (3.kép)

koszoru2.jpg

Virágok elkészítése:

Nagyon egyszerű, de tényleg! Vágjunk le egy kb. 6cm széles 20-25 cm hosszú anyagdarabot, (1.kép) hajtsuk félbe (2.kép), majd a végére -a legeslegvégére- kössünk egy csomót. (4.kép) Kezdjük el az egyik irányba feltekerni (5.kép) és néha csavarjunk egyet az anyagon (6.kép). Végül néhány öltéssel rögzítsük. (A 7.képen gombostűvel rögzítettem addig, amíg befűztem a tűt és a cérnát)

Végül gombostűvel vagy ragasztópisztollyal rögzíthetjük a koszorúnkra!:) 

koszoru1.jpg

koszoru4.jpg

koszoru.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://becreative.blog.hu/api/trackback/id/tr325112105

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása